Sziasztok!

A napló címe az is lehetett volna, hogy "Találkozás a Mikulással", most ugyanis erről írok Nektek kicsit bővebben. 

Pénteken elmentünk az Apa és Anya munkahelye által szervezett Mikulás ünnepségre Pestre. Szépen kiválogattam a ruhácskámat, hogy az alkalomhoz illően, csinosan nézzek ki. Amikor megérkeztünk, akkor nagyon megijedtem a sok-sok embertől, elég nagy trauma volt ez nekem...öltözés közben sikerült pottyanni egyet, majd egy néni egy, a nevemet tartalmazó címkét akart a rucimra nyomni, aztán meg egy bohóc próbált vígasztalni, de neki sem sikerült...úgyhogy az első pár perc hangos sírással telt. Hiába, ott is jelezni kellett, hogy itt vagyok, megérkeztem . Szerencsére találtunk egy szobát, ahol ilyen pici gyerekeknek való játékok voltak, úgyhogy az idő nagy részét ott töltöttük. Össze is futottunk is Anya volt munkatársaival és a kislányaikkal is, haverkodtam kicsit Lanaval, Timivel, Krisztivel és Dorkával, de azért többnyire egyedül játszottam. A kedvencem a sok-sok labda volt egy nagy házikóban, ahová alagúton kellett bemászni. Eddig nem igazán merészkedtem bele az ilyen alagutakba, de most nyert a labdák iránti vágy  és egész este azt játszottam, hogy bemásztam  egy labdáért, majd kihoztam stb.

Találkoztunk a Mikulással is, de sajnos ehhez ott kellett hagyni ezt a játékkal teli termet és egy másik, gyerekkel és felnőttel zsúfolt, meleg terembe kellett menni. Itt nem név szerint szólított a Mikulás minket, hanem életkor szerint kellett elé járulni és megkaptuk az ajándékot. Én nagyon féltem tőle, Apa ölében voltam hajlandó csak ellenni, Anya igyekezett fotózni. A Mikulással gyorsan lezajlott a találkozás, megsimizte a buksimat és már mentünk is vissza játszani . Sajnos a képek nem túl élesek, mert nem voltak igazán jók a fényviszonyok és túl gyorsan történtek az események...

Egyébként egy szép favonatot kaptam tőle, amit aztán hétvégén fel is avattam.

Este aztán nem haza mentünk, hanem Hatvanba mamáékhoz. Szombaton ide is jött ám a Mikulás, csak az a kár, hogy tatának éppen el kellett mennie dolgozni, így ő pont lemaradt a nagy eseményről . Szóval amikor jött a Mikulás (még csengetett is), akkor megintcsak megitattam az egereket, nagyon megijedtem tőle és csak úgy kapaszkodtam mamába. De a Mikulásnak nagyon nagy zsákja is volt, ahonnan egyszercsak szép sorjában előkerültek az ajándékok. Hiába, győzött a kíváncsiság, végül már én is segítettem a Mikulásnak kiosztani az ajándékokat a rajtuk lévő képek alapján, sőt, a végén már én kotorásztam a zsákjában . Sok szép dolgot kaptam tőle, ceruzákat, krétákat, állatos kifestőt, Mikulás satyit, melegítőt (az persze még máig rejtély számomra, hogy vajon honnan tudta a Mikulás, hogy Anya összerózsaszínezte a melegítőmet?!?!?!), meg édességet, meg egy virgácsot is, ami állítólag a Mikulás szeme, ezzel nézi majd év közben, hogy jó kislány leszek-e (remélem, semmit nem hagytam ki ).

Hatvanban egy zenélő Mikulást is láttam, jót táncoltam

De ezzel még nem volt vége az ajándékok sorának, mert vasárnap, amikor elmentünk az érdi mamáékhoz, akkor ott is járt már a Mikulás és hagyott nekem néhány finomságot, meg egy mézeskalács hintót, meg egy varázsgömböt, amiben ha megrázzuk, hull a hó.

Sőt, amikor végre vasárnap este hazaértünk, kiderült, hogy ott is járt már a Mikulás és hagyott ott is nekem egy szép mágneses könyvet, meg egy játék horgászfelszerelést (pancsizáskor persze már fel is avattam ).

Szóval nem tudom, hogy csinálta a Mikulás, hogy ennyi felé járt ez alatt a pár nap alatt. Mikulás bácsi, ha ezt elolvasod, akkor szeretném személyesen is megköszönni ezt a sok szép ajándékot és ígérem, hogy jövőre is jó kislány leszek .

Puszi:

Fanni