Sziasztok!

 Most hoztam Nektek sok-sok képet és friss élménybeszámolókat:

Beköszöntött a hideg, így gyorsan egy képpel kezdenék a legújabb meleg kabátomról, amelyet ma már fel is avattunk. Van hozzá csini kesztyű is, de arra még nem volt szükség.

 Most folytatom a játékaimmal, először is bemutatom legújabb hobbimat, a rajzolgatást. Anyáék azt mondják, hogy csak az asztalkámon lehet, de azért én néha-néha bepróbálkozom máshol is, de hiába, nem tudom őket átverni...imádok rajzolni, tegnap több lapot is telefirkálgattam.  Nézzétek csak a technikámat:

Hát igen, a zsírkrétát még fordítva fogom, a hegye a tenyeremben van, de ez engem cseppet sem zavar...a bal kezemet pedig kecsesen tartom, hogy a képen is jól mutassak.  Már a "pont-pont vesszőcske" kezdetű mondókát is tudom és mikozben rajzolok, mondom is, így szemléltetve, hogy mit is rajzolok.

Másik nagy kedvencem a várépítés, amelyhez új építőkockákat kaptam. Ezek sokkal jobbak, mert nem dőlnek olyan könnyen össze az építmények és van egy alap is, amelyre építkezhetek. Nézzétek csak, azt a magas tornyot teljesen egyedül építettem:

Mostanában egész szépen el tudom magam foglalni, így Anya tud egy kicsit tenni-venni, itt például épp főzőcskézik, én meg lábatlankodok és újságot olvasok:

Valamilyen szinten már kezdenek foglalkoztatni a babák. Kedvenc elfoglaltságom ugyanis mostanában egy Anyától kapott kendő, amivel órákat el tudok játszani. Először még csak a konyhai kisszékemre terítettem és arra ültem rá, aztán megint ráterítettem, megint ráültem stb., de egyik este előkerült két baba is, akinek sapkát tettem a kendőből a fejére, meg szoknyát, meg ruhát, meg betakartam, hogy ne fázzanak, szóval eljátszottam velük. Este pedig a hatvani mamáéktól kapott babát szépen lefektetjük a járókába, betakarjuk a kendővel és elaltatjuk és csak utána megyünk pancsizni.

Ja, ez én vagyok.  De így azért szebb vagyok, ugye?

Néha megkaparintom Anya telefonját és azzal játszom kicsit:

Ja, és van saját bejáratú pénztárcám is, amibe szeretek mindenfélét bepakolni:

Meg néha még mindig bemászok a járókába és ott játszom kicsit:

A játszótérre most már nem nagyon járunk, mert nagyon hideg van és elég sokat esett is az eső, de legutóbbi ottjártunkkor nagyon belejöttem a csúszdázásba. Nemcsak a pici babáknak való csúszdára, ahová rendes lépcső visz fel, hanem a két nagycsúszdára is felmásztam, kis segítséggel. Ezekhez különféle módon lehet feljutni (az egyikhez szó szerint mászni kell egy nagy deszkalapon, amin keresztbe a lábak megtámasztásához vannak kis lécek, itt Anya azért segített a lábaimat a lécekre helyezni, hogy ne csússzak vissza, a másikhoz pedig egy lécekből álló létrán kell felmászni, de másodszorra már ez is szinte egyedül ment, csak biztosítani kellett engem ). Nagyon élveztem, már nagyon várom, hogy mikor megyünk legközelebb. Azóta persze már itthon is szeretnék létrázni, a mosókonyhában a tetőablak gyakori nyitása miatt felállított létrán az első fokon szeretek álldogálni, amíg Anya teregetia frissen mosott rucikat (ha már abban nem segíthetek ).

Az étvágyam továbbra is hatalmas, tegnap például szépen megebédeltem (a kedvencem volt, brokkoli és karfiol, mellé pedig egy rántott csirkecomb, nyamm, utána meg kaptam egy kis sütőtököt), majd segítettem Anyának elpakolni az alátéteket, amikor is a szekrényben megtaláltam egy zsemlét. Amíg Anya épp mosogatott, én szépen megkaparintottam, kicsomagoltam a zacskóból és hamm, beleharaptam. Anya leültetetett a konyhában a kisszékre, hogy ott morzsáljak, aztán amíg elmosogatott, én elmajszoltam a zsömle több mint felét.  Hiába, nagyon ízlett. Íme néhány kép: először a nappaliban próbálkoztam, még a fotógépnek is megmutattam magam, de Anya ki akart terelni onnan, ezért megpróbáltam gyorsan zsebre tenni a zsemlét, ahogy a gesztenyéket szoktam...csakhogy ez nem fért bele, így kénytelen voltam kibattyogni a konyhába és ott a kisszéken nyammogni...

Hétvégén Anya sütött kuglófot, gyorsan le is fotóztam, olyan szép lett (ez volt az első próbálkozása), már el is fogyott, mondtam is neki, hogy máskor is süssön

És még néhány evéssel kapcsolatos kép:

- ha valami elfogy vagy vége van az étkezésnek, akkor ezt így jelzem: "Ennyi"

- egyre gyakrabban kérek én is villát, hogy én is ehessek, mint a nagyok...kezdek ügyesedni ebben is:

- Apától kunyiztam egy kis szőlőt, de már ezt úgy ettem, mint a nagyok, rendes széken ülve:

Egész sok szót ejtettem az evésről...persze ez a súlyomon is meglátszik, mert már átléptem a 11 kilót, sőt, aznap este pancsizás előtt már 11,1 kilót mutatott a mérleg.  Anya azt mondta, hogy lassan a benti lépcsőn is jöhetek majd egyedül (mármint kézenfogva), mert nagyon nehéz vagyok és virgonc, a lépcső alján már alig bír el, annyit mocorgok.

Egyébként elég hiú vagyok, sokat tartózkodom a tükör előtt, a következő képeken épp a satyimat próbálom felvenni és utána gyönyörködöm a végeredményben:

Múlt pénteken mozgalmas napunk volt, Anyával elmentünk egy Kerekítő nevezetű helyre Diósdra. Az egész úgy kezdődött, hogy reggel már egy órával előbb leindultunk...én azt hittem, hogy a játszótérre megyünk, mert arra indultunk, de aztán megálltunk egy buszmegállóban és vártuk a buszt. Elég soká jött (tudjátok, ami nem azonnal van, az már nekem soká ), úgyhogy közben egy pogácsát majszolgattam meg többször húztam Anyát, hogy nézzük már meg, tényleg nem jön-e a busz. Végül megérkezett, képzeljétek, nekem is vettünk jegyet (regisztrációs jegyet - a szerk.) és Anya ölében utazhattam utána. Szépen nézelődtem, jó kislány voltam, egy öreg néni pedig folyton mosolygott rám meg integetett nekem, úgyhogy kicsit vele is kokettáltam, de pár perc után már le is szálltunk. Kár, mert én még utaztam volna. Utána elsétáltunk a Közösségi Házba, gyalog, mert azt elfelejtettem írni, hogy babakocsit nem vittünk, Anya nagyon bátor volt, így igyekeztem ügyes lenni. A Kerekítőt egy nagyon szimpatikus néni vezette, nagyon szépen énekelt, ezért nem is igazán tudtam a mondókákra meg az énekekre figyelni, folyton körülötte lebzseltem és figyeltem, mit csinál. A szőnyeg is nagyon tetszett, az elején állandóan csak azzal szórakoztam, hogy leültem-lefeküdtem-felálltam-leültem-lefeküdtem-felálltam stb. Szegény Anya nem igazán tudta csinálni velem a mondókákat, de majd hátha legközelebb. Ugyanis ezután minden pénteken tervezünk menni, hogy kicsit kimozduljunk otthonról és más babákkal is találkozzak. Legközelebb még jobb lesz, akkor már furulyát is hoz majd a néni, hűűű, már nagyon várom.  Hazafelé szerencsére egy másik baba és az anyukája hazahozott minket autóval. Azért mondom, hogy szerencsére, mert már elég fáradt voltam...gyorsan megebédeltem és szaladtam is aludni

Mostanában megint rám köszöntött a "nem" korszak, de most a nem tényleg nemet jelent. A bilizést teljesen hanyagolom, de szerencsére Anya nem erőlteti, azt mondja, majdcsak megint megjön a kedvem hozzá. Pedig már egész ügyesen ment...na mindegy. Ha valamit pedig nem akarok és mégis erőltetik, akkor abból hatalmas hiszti van, de ezt is tökélyre fejlesztettem ám, mert már nemcsak sírok, hanem sikítok.  Sajnos azonban Anyáék kezdik ezt kiismerni, így már nem sokat érek el vele, valami újat kell kitalálnom.

A vízivás továbbra is kedvenc foglalatosságom, de mivel hideg a föld, már nem kell leülnöm hozzá, lehet állva is.  Amikor pedig Anya is iszik, én is kérek inni.

Fogmosás terén is változás történt, most már nekem is olyan fogkefém van, mint a nagyoknak, sörtés. Pancsi után Anya is megmossa a fogát, így én is kedvet kapok egy kis sikáláshoz, de azért még Anya is segít (közben Apa épp törölköztet, meg öltöztet pizsibe). Szóval most ezt gyakorolom és igyekszem minél jobban utánozni Anyát.

Múlt hétvégén itt voltak Emese unokatesómék, így megint találkozhattunk, meg is simiztem Emesét. Először kicsit megilletődtem, de végül kis bátorítás után megsimiztem őt. Állítólag nemsoká megint találkozunk, már nagyon várom. Teszek fel néhány fotót erről az eseményről is:

Ezen kívül itt voltak a hatvani és az érdi mamáék is, így kicsit velük is játszhattam, megint elvarázsoltam őket

Ja, majdnem lemaradt, az alvásról is ejtenem kellene néhány szót. Az utóbbi időben ugyanis a napközbeni alvásnál az elalvás elég nehezen ment, konkrétan valakinek addig ott kellett lennie és simizni a hátamat, amíg el nem aludtam. Van amikor ez két perc alatt sikerült (pl. a Kerekítő után nagyon fáradt voltam), de van hogy 10-15 percbe is beletelt, ami állítólag azért nem túl kényelmes Anyáéknak, ezért kérték, hogy most már legyek szíves erről leszokni. Igyekszem eleget tenni a kérésüknek, de nem könnyű...majd meglátjuk...eddig nem sikerült.

Mára ennyi voltam, hamarosan ismét jelentkezem a hírekben, hiszen hétfőn 17 hónapos leszek.

Puszi:

Fanni